Már javában tombol a nyár és csak most kezdem észre venni. Mindenki élvezi a nyári szünetet én meg az egyre több munkát. Hát igen, én egy hangya vagyok tücsök lélekkel. A hangya életem nem engedi, hogy írjak, de szerintem most nem is kell. Nyár van!!! Most nem kell foglalkozni az internettel. Majd ősszel vagy az után, akkor is csak ha esik az eső. Meg épp ha szeretnék is írni a gondolataim összegyűlnek, persze azok is nehezen. Szegény dolgos kis ízeltlábúnak nehezen megy a gondolkodás egy egy nap után. Meg ha össze is gyűlnek akkor a leírással vannak a nagy bajok. Ugyanis szétcsúszik minden és nem megy úgy a fogalmazás mint annak a bizonyos délamerikai írónak. Mentségem váljék,hogy ő biztosan nem betonozik naponta hektárokat.
Meg miről is lehetne írni ilyenkor? Igazi nyári élményeim vannak az események csak úgy zajlanak és ezeket nem leírni hanem átélni kell. Tehát így ennek a bejegyzésnek a végén minden kedves olvasómnak boldog nyarat kívánnék!
Sok puszi :)
Úgy néz ki ,hogy egy nagyon kemény fába vágtam a filozofikus fejszémet, ugyanis ez egy elég nehéz téma. Már régóta gondolkodok ezen és napok óta írni is akarok róla. Sokat kutattam is utána. Véleményeket kérdeztem ki telefonon, msn-en és cseten. Még állítólagos művészlelket is kérdeztem. Azt nem mondhatnám, hogy nem jártam sikerrel, mert azért kaptam véleményeket rendesen. Bár minden esetben meglepődtek a kérdésemen, ugyanis az így valahogy szólt: Szerinted mit jelent az, hogy művészlélek, kire és miért mondják? Azért kérdezgettem ennyit mert nekem tulajdonképpen nem sok fogalmam volt/van róla. És mivel az ismereteim kevésnek bizonyultak és nem is haladtam velük sokat előre, meg akartam cáfolni az egész fogalmat. Amit most meg is teszek!
manapság azért mondják valakire, hogy művészlélek mert tehetséges valamiben pl: festészet, zene, írás, színészet vagy bármi. De mivel a fogalomban is benne van az, hogy "lélek" ezért szerintem sokkal több lenne. Itt a személyiségről van szó. Tételezzük fel, hogy van egy egyén aki nagyon ügyesen fest,de átlag ember és átlag helyet foglal el a társadalmunkban. Rá már a festményei miatt mondhatják, hogy művészlélek. Ez nem helyes! Vagy vegyünk egy másik egyént aki nagyon tehetséges gitáros, de minden szabadidejét lsd-vel ,fűvel és gombával tölti. Igaz így nagyon csodálatos zenéket alkot. Rá sem mondható ez a bizonyos fogalom, mert nem lenne helyes. Csupán szabadság érzete és a drogok "flessei" miatt annak lehetne nevezni? (Erről jut eszembe: Salvador Dali akkor mi volt? Csupán egy ügyes drogos aki tényleg kiválóan letudta festeni a hallucinációit, vagy egy művészlélek, vagy csupán egy híresség akit annak lehet nevezni?) Szerintem a művészlélek dolog nem jár együtt a művészethez való értéshez. Mert már mondtam, személyiség. Van olyan ember aki csupán a viselkedése és az életfelfogása alapján művészi. Nem az életművészekről beszélek. (csak a félreértés elkerülése miatt) Hanem a csodabogarakról. Ha mondjuk egy ilyen csodabogár tehetségesen rajzol akkor talán ő a művészlélek. Van egy régi jó barátom aki ilyen és rá sokat hallottam azt, hogy művészlélek és valahogy el is fogadtam, de nem az ő este miatt gondolkodtam el ezen. Manapság tényleg egyre többen használják ezt a kifejezést, amit még mindig nem tudok pontosan, hogy mit jelent.
Ennyit a fogalom ellen. Amikor ismerőseimet kérdeztem a témáról rájöttem egy pár dologra. Mellesleg értelmes dolgokat raktak elém, és már nem mindent gondolok úgy, mint előtte. Viszont muszáj volt leírnom az eredeti gondolataimat, amiknek még azért nagy százalékát őrzök. Sőt végiggondolva legalább a 95%-át. Nagyon meg szerettem volna csinálni ezt a posztot és érthetőnek is akartam látszani. Attól viszont, hogy a fejemben lévő zűr tisztázni látszódott, nem akartam megállni a témával. Visszakanyarodva. Az egyik legértelmesebb megállapítás így szólt szó szerint: "szerintem például most rögtön gitárosra vagy valami festőre tudok gondolni, hogy mindig ennek a hobbinak él és áttudja magát adni annak a művészeti tevékenységnek amit űz"
Aztán tovább gondoltam a dolgot és valami olyasmi jött, hogy az a művészlélek aki előrébb teszi a művészetét mint az emberi ösztöneit. Talán ez volta a legjobb gondolat amire ezzel a témával jutottam.
Végezetül annyit, hogy most külön kérném a hozzászólásokat!
(köszönöm, hogy elolvastál, ja és Dalit nem becsmérelni akartam)
Tegyük fel, hogy Hitler megnyerte a háborút, kivégezte az összes zsidót, és meggyőzte a népet, hogy a felsőbbrendű faj valóban létezik. A történelemkönyvek megváltoznak, és száz év múlva Hitler követői az indiánokat is kiírtják. Újabb háromszáz év és a négerek is eltűnnek a föld színéről. Ötszáz év múlva pedig a hatalmas háborús gépezet az egész ázsiai rasszt megsemmisíti. A történelem könyvek réges régi csatákról mesélnek, amelyeket barbár törzsek ellen vívtak az elődök, de senki nem olvassa el őket figyelmesen, mert már senkit sem érdekelnek. Végül kétezer évvel a nácizmus születése után, Tokióban- ahol már ötszáz éve csak magas kékszemű emberek laknak-, egy bárban sörözget Hans és Fritz. Hans egyszer csak ránéz Fritzre és ezt kérdezi:
-Fritz szerinted mindig így volt ez?
-Hogy így? - kérdezi Fritz
-Hát a világ. Mindig ilyen volt?
-Persze, hogy mindig így volt hiszen így tanultuk, nem?
-Nem is tudom, hogy jutott eszembe ez a hülye kérdés.- Mondja Hans megisszák a sörüket és másról kezdenek beszélni, el is felejtik az egészet.
(Paulo Coelho, A Zahír, részlet)
Ez nagyon elgondolkodtatott. Mi volt akkor tehát kétezer éve? Jézus lehet, hogy egy csaló szélhámos volt? Esetleg hatalmat akart szerezni. Vagy mi kiket öltünk meg a lakhelyünkért. Vagy a többi nép. Mindig is tudtam, hogy a történelemkönyvek hazudnak.A világot mi alakítjuk, mégpedig a tetteinkkel és az érzéseinkkel, a gyűlöletünkkel és szeretetünkkel. Tehát jól figyeljünk rá oda merre irányítjuk.Egyébként Hans és Fritz tokiói esetével se lenne semmi bajom, egy olyan világban én is söröznék velük. Ami probléma az, hogy nekem barna hajam és zöld szemem van.
Gondolatkicsapongások mindenféle témában. Vasárnap a legkedvencebb napom. Ilyenkor minden olyan más, minden olyan nyugodt, csak azokat az embereket nem értem akik ezt a napot a hétfőre gondolásra pazarolják. Vasárnap lehet csak igazán élni, ilyenkor azon sem kell gondolkodni, hogy este merre rúgjak be.!Szóval másfél hónapja először töltöttem el eme kedvenc napomat teljesen egyedül. Már nagyon vártam. Igaz közben, néha azért jó lett volna bármiféle társaság. De ha lett volna, akkor nem lett volna ennyi gondolatkicsapongásom. És ha nem lett volna akkor most nem is tudom miről írnék. Így tehát...
Kicsapongás egy: Miért nagyobb az univerzum annál mint amekkorát el tudok képzelni? Meg miért ekkora? Meg hogy kerülünk bele? Mi lenne, ha nem lennénk benne? Mi lenne a tudatunkkal, ha nem lenne? És amin órákat tudok elmélkedni. Egy másik galaxisban egy másik bolygón, amiről nekünk fogalmunk sincs, létezhet olyan szín amit mi csak azért nem tudunk elképzelni, mert még nem láttuk?
Kicsapongás kettő: Ha az ember magányosnak érzi magát és társra vágyik, vajon abban a pillanatban hány másik ember gondolja magát ugyan úgy magányosnak? Persze egy városon belül. Ha csak szexre vágyunk hány potenciális partner vágyhat egy és ugyanazon pillanatban ugyan arra? Nőknél és férfiaknál is a gondolatok óránként legalább egyszer a szex felé kanyarodnak. Lehetetlen, hogy ez nem történik soha egyszerre.
Kicsapongás három: Ez a blog miért van? Ez az oldalam honnan jön? Ha tíz éve csinálnám, akkor most mit olvasnék vissza az évezred elejében lévő gondolataimról? Egyáltalán mit csináltam tíz éve? De azt tudom, hogy mit csinálok most és merre akarok menni. (azt hiszem)
Gondolatkicsapongás négy: Ha tényleg reinkarnálódunk, és mindig újjászületünk, akkor. Akkor mennyi időközönként tesszük ezt és amíg nem tesszük addig hol vagyunk, meg milyen tudatállapotban!? Hogy tud növekedni a bolygónk létszáma? Új lelkek születnek vagy másik bolygókról jönnek? Vagy nem is bolygókról hanem valami nekünk feldolgozhatatlan helyről? Hogy szaporodnak a lelkek, meg honnan jönnek amikor még nincs előző életük? Vagy csak a fizikális világ létezik és ezeket csak kitaláljuk? De akkor honnan jön a gondolat, az is csak fizika, vagy az már kémia?
Gondolatkicsapongás öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz és még több lenne, de nem kérdőjelezgetek tovább, azt hiszem az már unalmasba fordulhatna.
Ez nem az lesz aminek elsőnek tűnik.
Ma 91 éve: A dátum 1920 június 4. 16:30, a helyszín a trianoni kastély páriztsól valahány kilóméterre, de nem túl messze.
Aláírták. Alárták a békeszerződést és ezen joggal lehet felháborodni, mármint a béke szón. Hisz miféle béke ez? Elvették az országunk 70%-át a lakosság egy nagy részét, a folyóinkat a hegyeinket a gazdaságunkat. Emelett meg is aláztak minket elég rendesen. Az a szemét antant!
Na de áljunk csak meg egy szóra. Egész pontosan mit is vettek el és hova is adták?
Azokon a területeken amiket elvettek, a magyarok csak kisebségben éltek vagy nem is, persze erdély kivételével. Ők meg amúgy sem akarnak hozzánk tartozni. Olyan területeket vettek el amiken más népek éltek, nem kevés szabadságvággyal. Ők így kaptak saját országot és úgy csinálják ahogyan akarják. Jobb lenne őket még most is elnyomni? Meg amúgy is mit kezdenénk ekkora területtel? A legértékesebb része maradt meg és azzal sem tudunk mit kezdeni.
egyébként szerettem volna statisztikai adatokat felsorolni itt, csak nem akartam elvenni fölösleges fél órát az életemből, hogy utána járjak ezeknek. Ja meg mondhatjátok rám, hogy hazaáruló meg ilyenek, akkor is igazam van.
További kellemes gyásznapot mindenkinek, ja a nemzetiérzelmű kárpátia zenekar ma koncertezik Ópusztaszeren. Oda is jó szórakozást kívánok mindenkinek. Buli egy gyásznapon? Hm....
Ez az a téma amelynek hallatán mindenki felkapja a fejét. Ez érthető is teljes mértékben. De miért is? Kezdjük is a legelején, vagyis az életünk legelején, úgy valahol ovis korunknál. A szülők megkérdezik, hogy
- Na és ki a szerelmed az óvodában?És ha éppen senki sem az akkor nyilvánvalóan keres magának egyet a szerencsétlen lélek. Ahelyett, hogy önfeledten játszana. Már ilyen idős korban olyan problémákat raknak elénk amikre semmi szükségünk. Jobb a homokozóban várat építeni vagy épp legózni mint a másik nem után rohangálni. Szerintem még most is jobb lenne sokszor gyerekjátékokkal játszani, mint a másik nemmel foglalkozni.
Egy kicsit tovább haladva, amikor már képesek vagyunk filmeket, vagy meséket nézni. Akkor kapjuk meg a következő löketet. Minden történetben az van, hogy a végén mindenki megtalálja a nagy Őt, és boldogan él míg meg nem. A gonosz magára marad és megkeseredetten éli a le az életét. Ekkor már azt látjuk a világtól, hogy csak akkor lehetünk boldogok ha megtaláljuk az életünk párját. Nézzünk végig a társadalmunkon, nagyon jól látszik, hogy ez azért csak egy kis százaléknak sikerül. Ez nem is furcsa egy ekkora lakosságú bolygón.
Még tovább haladva amikor már kamasz korunk végén vagyunk, vagy a felnőtt korunk elején. És abban a helyzetben vagyunk, hogy épp egyedül tengetjük napjainkat, akkor, ugyancsak jönnek a szülői behatások. Még pedig valahogy így:
-Miért nem találsz már magadnak valakit?
-Én ilyen idős koromban már az esküvőmre készültem.
-Gyermekem rossz rád nézni, hogy egyedül vagy.
-Jó lenne, ha találnál magad mellé valakit, akkor nekem sem kéne ennyit foglalkoznom veled!
-A Jóska gyerekei is párkapcsolatban élnek, te miért nem? Pedig még szebb is vagy náluk.
És így tovább az egyre durvább megjegyzések csak jönnek és jönnek. És ha még harminc éves korban se találod meg az igazit, akkor vagy melegnek néznek, vagy emberszámban sem vesznek.Tehát ez a párkapcsolat dolog egy kurva nagy propaganda. Senki sem gondol arra, hogy párkapcsolat nélkül is jól érezhetjük magunkat? Mert szerintem teljes mértékben igen. Ha az emberek nem egész életükben ezen görcsölének, akkor talán sokkal boldogabb életet zárhatnának.
Nem mondom azt, hogy ellene vagyok ennek az egésznek, mert egyáltalán nem. Ha itt van előttünk akkor persze bele kell ugrani, némi megfontoltság után. Lehet, hogy ezeket a gondolataimat a saját egyedül létem miatt kreálom. Egyfajta védekezésből. Azért mert nekem nincs párkapcsolatom. Valahol legbelül ez így is van, persze teljesen beismerni soha nem fogom. Mert azt nem tudni, hogy ez a propaganda miatt van, vagy mert néha tényleg vágyok egy párra. De az száz százalékban biztos, hogy egyelőre azért még így egész jól érzem magamat.
Ami viszont a teljesen a párkapcsolat mellett szól. Az nem más mint a rendszeres nemi élet. Egy ilyen tabu vagy nem tabu témát is kiveséznék a vége felé haladva. A párkapcsolat az ami legjobban tudja az embernek biztosítani a szexet. És ez nem belénk nevelt, nem társadalmian elvárt. Ez csupán egy ösztön. Aminek ugye eleget kell tenni. Lehet, hogy ez az egész találd meg az igazit a szex körül forog és ennek köszönhető ez az egész história? Sokan mondják, hogy minden a nemi vágy körül forog. Azok az emberek akik úgy tudnak normális nemi életet élni, hogy ezt elkötelezettség nélkül teszik, igazán szerencsések.
Talán jobb lenne egy párkapcsolat nélküli világ, ahol az ösztöneinket is teljesen megélhetnénk. De ehhez az emberi elme túlságosan féltékeny és kapzsi. Mert ugye szeretünk mindent kisajátítani és akkor a szerelemről még nem is ejtettem egyetlen szót sem...
Most úgy elkapott az ihlet, írni akarok! Témák és címek több tíze, húszai vannak bennem. Gondolataokról, örömről, tapasztalatokról, érzésekről, zenéről, tudományokról, mindenről. Csak kár, hogy tíz perc múlva mennem kell dolgozni. De ennek ellenére itt ülök az ágyon és nem úgy nézek ki mint aki menne is bárhová. Sietnem kell ezzel az írással, tehát pontot is teszek a végére. Több idő kéne. Ez a blog írás sokkal izgalamasabb mint amilyennek az elején elképzeltem. Az életem részévé vált, gondolataim nagy százaléka e körül forog. Imádom!
Na de tényleg mennem kell, szép napot mindenkinek! :D
(este talán még írok)
Többen is kértétek, hogy írjam le ebben a témában a gondolataimat. Ami nem lesz túl egyszerű feladat, hisz itt rengeteg dologról van szó. Csak egy néhány amit felsorolhatok a magány fajtáiról:
lelki magány,
társasági magány,
párkapcsolati magány,
barátok által okozott magány,
ott az egész lakás magány,
hiányzik az anyám magány,
sokan körülvesznek és löztük van a magány is,
Vagy sorolhatnám még ezt a sort, hogy ki épp mi miatt magányos. (Nálam ezek a legfőbb indokok) De talán nem is ezek a fajták a fontosak, hanem a dolog önmagában. A gondolataimat még is ott folytatnám, vagyis még csak kezdeném ahol legelőszőr találkoztam csak igazán a magánnyal.
Ez akkor történt amikor egyedül maradtam egy albérletben. Hihetetlenül élveztem azt, hogy az enyém volt az egész lakás. Mesztelenül rohangálhattam a kánikulában, olyan zenét és olyan hangosan hallgathattam, ahogyan csak akartam. Tehát teljesen magamnak, magammal élehettem,de ez csak az első két hónap volt. Utána megérintett a keserűsége is. Rájöttem, hogy ez nem is teljesen jó, nem szólt hozzám senki az alatt az időtartam alatt amikor otthon voltam. Néha megszólaltam csak, legalább haljak valami emberi hangot. Erre gyógyír volt az a pár barát akik sűrűn jártak hozzám, persze akkor már az én kérésemre, de ők sem voltak ott mindig. A több tízezer forintos telefonszámlák is jöttek hónapról hónapra. Ekkoriban szoktam rá arra is, hogy mindig hagytam szólni a zenét amikor elmentem otthonról, mert olyan érzés volt amikor hazaértem, mintha vártak volna otthon. Egy kis életet adott az üres lakásban. Végtelenül egyedül voltam. Így telt el egy év mire elkezdtem tanulni ezt a helyzetet kezelni. Hozzátenném, hogy addigra nagyon sokminden elromlott bennem, és ezt nem is akkor vettem észre, hanem akkor amikor már kilábaltam a dologból.
Tehát így kezdődött a kapcsolatom a magánnyal. A legelőnyösebb dolog pedig az egészben, hogy rengeteg időm volt gondolkodni. Mindig kerestem az okát, sokszor magamat hibáztattam pedig nem kellett volna. Nem volt ebben semmi hiba, csupán ezt kellett megélnem, miközben rendkívül hasznos tapasztalatokat szereztem. Amit még fel sem fogtam. És az, hogy mire jutottam a gondolataimmal? Azt pontosan le se tudom írni, csak akartam, hogy ezt megtanuljam. Nem is volt nagyon más választásom, de ha mégis le lehetne ezt írni akkor azt mondanám, hogy megtanultam élvezni a magányt. Bizony ez is élvezhető és itt kitérhetek a magány több tipusára is, de ezt majd egy pár sorral lejebb, vagy majd ott sem. Oly annyira megszerettem ezt, hogy ma már vannak olyan pillanatok amikor csak magányban tudom jó érezni magamat. És ezt egy kicsit már máshogyan is hívnám: "egyedül"
Rájöttem arra is, hogy meg kell ismernem önmagamat, hisz csak akkor érzem jól magamat magammal ha igazán ismerjük egymást. Az emberei elme nagyon érdekes dolgokat adhat, ha fel tudjuk fogni.
Amikor elváltam a magánytól és egy olyan emberrel költöztem egy lakásba akit egyébként minden szempontból imádok, akkor is volt szükségem a magányra/egyedüllétre. Rengetegszer bezárkóztam a szobámba, miután ki küldtem mindenkit aki bent volt, és mindegy volt, hogy az apám az vagy a legjobb barátom. A lényeg, hogy egyedül akartam vagy inkább kellett lennem. Ezek már sebek amiket a magány barátom okozott, de hát ha csak így tudtam jól érezni magamat... Ezt egészséges családban élők is megélik, mert szükség van az egyedüllétre csak nem mindegy a mennyisége és minősége. Én mindkettőt túzásba viszem.
A világunkban mindenki mindenből többet akar, és ezzel az önzőséggel szemben, ha nem figyelünk, akkor könnyen meglehet az, hogy a mindenből már nekünk nem jut. A minden alatt gondolok a barátokra vagy párkapcsolatokra is, és ha ez nincs akkor ugye magányosak vagyunk. Ide is kiterjed a kapzsiságunk.
És most a magányfajtái: Legyünk bármiért is magányosak a gyógyír mindegyikre ugyan az lehet. Bár arra, ha az anyám hiányzik és magányos kisgyereknek érzem magam, arra valószínűleg csak az a gyógyír ha felhívom vagy elmegyek hozzá. Már ha vagyunk olyan szerencsések, hogy az anyánk él, de a halálról majd egy másik posztban.
De a többi az máshogyan megoldható, és itt kihangsúlyoznám a párkapcsolati magányt. erről fogok csak írni a sok tipus közül, hisz a legtöbben ettől szenvednek és ez az ő bajuk, hogy szenvednek, mert erre senki nem kérte őket. Tehát amit tenni kell, hogy először is el kell fogadni a helyzetet és nem szenvedésbe torkollani. Utána elhinni, hogy nem lesz mindig így, majd egy kicsit élvezni is kell bármennyire is rossz az egyedüllétben. Mert ezt végig gondolva, azért milyen jó szabadnak lenni. 40 éves korunkban bármelyikünk sokat megadna egy hétért amit ebben a nagy magányunkban tölthetne el. De a lényeg továbbra is az, hogy akarjunk változtatni rajta, ha egyáltalán akarunk. Egyébként az életünk olyan gyorsan telik, hogy sokszor egy adott pillanatban fel sem fogjuk, hogy mit is kaptunk tőle. Az élettől, ami egy csodás dolog, még magányban is hisz gondolj csak bele, ÉLSZ BAZDMEG! Ha remete vagy, ha szupersztár.
Magány egyenlő baj? NEM inkább
Magány kisebb mint baj.
Más magányforma. Ha viszont az égvilágon mindene megvan az embernek, ami ellene van a magánynak és mégis így érzi magát. Akkor szerintem csak le kell ülni gondolkodni és kell dönteni, hogy min kell változtatni. Itt a baj forrás a legbelül található és megoldható.
És még ez. honnan tudnánk azt, hogy milyen jó a társaság, a barátság, a szerelem, ha nem tapasztaljuk meg ezeknek a hiányát. Úgyhogy ha bármikor is magányt érzel, köszönd meg neki az érzést. Hisz csak ennek az érzésnek a tudatában foghatod fel a nem magányt is...
Ne félj a magánytól, inkább tertsd azt a kezedben.
azoknak akiknek a magánya megihletett
Te aki Tunéziában vagy idegen emberek közt egy nagyon messzi országban ne csodálkozz ha magányosnak érzed magad. Hiába van ott a párkapcsolatod. Gondold végig te ott egy idegen vagy, bármennyire is szeretnek és elfogadnak. És hiába beszéltek tökéletesen angolul, ha ott az anyanyelv az arab a teid pedig magyar, ez már ok a magányra. akkor is ha azt mondod, hogy ez nem az. Igen is az... (Elmélkedj!)
Te aki azért érzed magad magányosnak, mert párkapcsolat függő vagy. Élvezd ki a helyzetedet és ne bánkódj azon, hogy nem tudsz senkihez hozzábújni. Vagy senkienek nem tudsz nyafogni valami értelemetlen ürügyért, mert ilyen a természeted. És gondold végig a jelentősebb párkapcsolataidat. Jobb volt azokban görcsölni? Állítom boldogabb vagy most csak nem veszed észre. Az egyetlen bajod az lehet, hogy nincs rendszeres nemi életed, de az is meglehet, hogy azokért az aktusokért nem is kár.
Te akit csak nem értenek meg a kortársaid, és koravénnek érzed magad. Te megtaláltad, hogy mivel köteheted le magad. Mé úgy is , hogy valószínűleg azt sem tudod, hogy miaz, hogy társ. Mert ugye ilyened is rég volt.
És van aki fellángol attól, hogy egy párnapra magára hagyják. Felüdülés neki az, hogy saját magával lehet és örömmel csukja be az ajtót amikor a barátai is elemennek. És végre élvezheti saját magát. Egyedül az egyedüllétben.